Veze Veze (József) cikke a foxiról és a tyúkokról… Egyszer, egy szép tavaszi napon új jövevény érkezett hozzánk, egy drótszőrű foxterrier trikolor kiskutya személyében, aki a keresztségben a Nixi nevet kapta. Olyan picike volt, hogy a terasz lépcsőjén csak úgy tudott lemenni, hogy az első fokon lelépett, a többin pedig legurult. 🙂

Övé volt az udvar első fele, elég hely ahhoz, hogy futkározni, játszani lehessen.

Volt azonban néhány kivételezett helyzetben lévő tyúk, pl. Borzaska, Pötyi, Leveske (azért ez durva – a szerk.), akiknek a többiektől eltérően bejárásuk volt erre a részre, és itt múlatták az időt, bogarásztak, kapirgáltak, fürödtek a homokban. Gondoltam, jó alkalom lesz az ismerkedésre, hisz a kis foxi még nem látott ilyen állatokat sosem.

A tyúkok viszont már az első blikkre nemtetszésüket fejezték ki, mikor meglátták őt és ennek hangot is adtak. Foxink azonban nem ismerte ezeket a jeleket és gyanútlanul, érdeklődve közelített feléjük. A szárnyasok ekkor átmentek harci állásba, felborzolt tollakkal, támadásra készen várták, ami aztán nem is maradt el: szegény kiskutyát jól megcsépelték, nyüszítve menekülöre fogta és hát a gazdi is közbelépett. 🙂

A területen ezután is osztoztak, de az íratlan szabályok be voltak tartva. A tyúkok nem támadták direkt, viszont nem szerették, ha ez a négylábú nem tart velük tisztes távolságot. Ezt aztán ő is gyorsan megtanulta. Aránylag békésen teltek a napok, hetek. A kis foxi gyorsan cseperedett, erősödött. Evett, ivott, aludt, játszott, cibálta a papucsokat, morogva rángatta a nadrág szárát, ahogy az egy rendes kiskutyához illik.

Történt egy alkalommal, hogy az udvar másik szélén napozott, én pedig szólítottam, hívtam magamhoz. Kettőnk között a legrövidebb út az egyenes lett volna, viszont középen épp ott bandáztak a tyúkok. Nem volt mit tenni, a Gazdi hívott, kigondolta hát, hogy majd félkörívben megkerülve jön oda hozzám. Ez a kerülő működött is egy darabig, de aztán a tyúkok észrevették a mozgását, fenyegetőnek érezték és támadásba lendültek. Nixi menekülőre fogta, de sajnos rossz irányba és beszorították a sarokba. Már nem volt hova, tovább, összehúzta magát és mozdulatlanul várta, mi lesz majd a sorsa. A tyúkok kicsit megagyalták :), szállt a foxi szőre a levegőben, de mivel nem mozdult, megunták és ráhagyták. Gondolták, most jól elintéztük megint egy időre.

Ekkor azonban valami megvilágosodott a kis foxi agyában. Mégpedig valami olyasmi, hogy ez nem is annyira kibírhatatlan, ezt túl lehet élni és ha csak ennyit tudnak, akkor annyira nem is kell félni! A következő napokban egyre jobban felbátorodott, feszegette a határokat, megugatta őket, nem menekült már, max. egyet-kettőt visszább lépett. A tyúkok ezen úgy meghökkentek, hogy inukba szállt a bátorságuk. Eltelt még pár nap és végleg fordult a kocka, most már a tyúkok kerülték a találkozást, jobbnak látták, ha nem húznak vele ujjat. 🙂

Aztán eljött az a pillanat is, amikor már nem szerettem volna felügyelet nélkül hagyni őket közös udvarban, mert túl sokat molesztálta volna őket. Kivétel volt ez alól az a helyzet, amikor egy este patkány merészkedett a tyúkok közé az ólba. Beengedtem közéjük, de ügyet sem vetett rájuk, csak borogatta jobbra-balra őket, miközben a betolakodót üldözte. Szegény patkány aznap éjjel hősi halált halt. 🙂

Azóta nincs közös udvar a tyúkokkal. Nixi felnőtt. Lehet hogy nem akarná őket megölni, csak játszani szeretne velük, de az a játék halálos lehetne rájuk nézve. A gazdi felelőssége az, hogy ne találkozhassanak szemtől szembe. Jobb a békesség. 🙂

(Köszönjük a cikket, szívesen megosztjuk másokét is, ha írtok. Egy fontos megjegyzés még: a foxit Veze Veze nem pórázon tartotta, mint a fő képből tűnik, csak egy kisgyermekes látogatás erelyéig lett kikötve, nehogy lucskosra nyalja a gyermeket…)