
Tojásfog és két anya – Avagy hogy lesznek a kiscsibék? (1. rész)
A kiscsibéket biztosan nem a gólya hozza, úgyhogy K. mesél arról, hogy hányszor búbol a kakas, milyen az aktus, hogyan történik a kotlás, s milyen különleges helyzeteket teremthet az élet a baromfiudvarban.
Kezdjük talán azzal, hogy mikor is kezdődik a tyúkoknál a „családalapítás”?
A régebbi fajta tyúkok általában egy éves korukban válnak ivaréretté. A növendék kakasok már ivarérettségük előtt is elkezdenek kukorékolni és udvarolni, teljes kifejlődésük azonban a 2. évben következik csak be, ekkorra nő ki az összes dísztoll, érik el teljes testtömegüket.
Mit kell tudni az udvarlásról és magáról az aktusról?
A domináns kakas udvarol, az alacsonyabb rendűek azonban inkább erőszakoskodnak. Mivel minden tyúk az erős kakassal szeretne párosodni, az udvarlás nem vezetne eredményre.
Érdekesség egyébként, hogy a növendék kakasok között is van mindig, amelyik dominánsabb, s hiába van elette egy erősebb kakas, mégis alfaként viselkedik, pedig hát nem az. Ilyen a még egy évesnél fiatalabb Erik is, s ő is udvarol.
A madaraknak kloákájuk van, vagyis egyetlen kimeneti nyíláson távozik a széklet és a vizelet, és a párosodás is ezen keresztül történik. A kakasnak nincs, vagy csak nagyon csökevényes pénisze van, a kloáka fordul ki a párzás során, s az ondóvezető lövelli ki az ondót a tyúk kloákájába. A kakas heréi hasfalában helyezkednek el.
A kakas naponta kb. 50 alkalommal „búbol”, az aktus maga csupán néhány másodperc.

A tyúk kitojja a megtermékenyített tojást, de nem kezd azonnal kotlani. Hogyan történik mindez?
A tyúkoknál ciklusok vannak, kb. 10 tojás után, tehát durván kéthetente akar leülni. (De ez fajtafüggő is, a tojáshasznú tyúkok például kevésbé hajlamosak a kotlásra, az idősebb tyúkok kevesebbet tojnak egy ciklus alatt stb.) Ez az időszak kora tavasztól akár a tél derekáig tart, ugyanakkor a kora tavaszi időszak a legjellemzőbb és a legeredményesebb a költés szempontjából, ezek a tyúkok jellemzően hamarabb érik el az ivarérett kort és nagyobb testűek is lesznek.
Miért döntenek sokan a keltetés mellett, ha a tyúk elvégzi ezt a „munkát”?
Amíg a kotlós a tojásokon ül, illetve vezeti a kiscsibéket, olyan hormonális változáson megy keresztül, hogy nem tojik tojást, vagyis hónapokra kiesik a tojástermelésből. Ezért van, hogy nem hagyják leülni, s keltetőgéppel keltetik ki a szükséges csibemennyiséget. Illetve az is előfordulhat, hogy nincs jó kotlós. Összességében azonban a kotlósnál nincs jobb anya.
Akkor maradjunk a kotlósnál. Hogy néz ki gyakorlatban a keltetés?
Többféle módszer van. Ha tudjuk, hogy egy tyúk hová tojik, és feltételezzük, hogy más tyúk nem tojt oda, akkor érdemes ott hagyni a tojásokat, ahova tojt, s ő szépen rendezgeti, majd, ha eljön az ideje, ráül.
Ha másik is odatojik, az sem nagy gond, hiszen egy nagytestű tyúk alatt elfér huszonegynéhány tojás is. Viszont fennáll a veszélye, hogy túl sok lesz a tojás, illetve, ha nem domináns az elült tyúk, s egy domináns oda akar tojni, akkor odaengedi, s ekkor már keverednek a tojások.
Mivel a kotlós naponta többször lejön a fészekről – eszik, iszik és fürdik, mert kotlás közben el tudnak szaporodni bennük a vérszívók -, meg szoktam jelölni a keltetni akart tojásokat, s ilyenkor átnézem, nincs-e benne jelöletlen tojás.
Van olyan módszer is, hogy csak egy csalitojás van a fészekben, a kotlós azon is elül, és amikor látjuk, hogy már két napja stabilan ül, akkor tesszük alá a többi tojást. Én inkább ezt a módszert alkalmazom, mert akkor ki tudom válogatni a tojásokat. Például nem szerencsés eltérő méretű tojásokat alárakni, mert ahogy keveri, a nagy tojás összetörheti a kicsit.
Nem csak egy fészekbe tojhatnak többen, hanem többen is ülhetnek egy fészken.
Amikor két olyan tyúk tojik egy fészekbe, amelyek nagyjából egyszerre kezdték a ciklust, azok nagyjából egyszerre is akarnak elülni. S persze ugyanoda, mert megjegyzik, hova tojtak, s az istennek nem lehet nekik megmondani, hogy az nem jó…
Ha két tyúk ül a tojáson, abból soha nincs eredményes költés. A kotlós pontosan tudja, meddig lehet távol a tojásoktól, s amikor kifürödte magát, rohan vissza, s ül rá a tojásokra, s úgy tűnik, hogy ez szükséges a sikeres keltetéshez. Amikor több tyúk ül egy fészken, akkor az egyik mindig ott marad, áthúzza maga alá az összes tojást, és nincs ez a szünet. Illetve a kotlósok is nyugtalanabbak ilyenkor, a sok fészkelődés közben pedig törnek a tojások. Még ha eredményes is a kelés, a két tyúk összetaposhatja a csibéket. Azóta, ha ilyen „páros” helyzet áll elő, inkább kiszedem az összes tojást.
Egyszer azonban történt egy ilyen, s a két kotlósnak mindössze egyetlen csibéje lett. Együtt nevelgették, és a csibe is úgy tekintett rájuk, hogy két anyja van…
(folytat-tyúk)