Az alábbi interjúval a HENFLIX baromfiudvarának tulajdonosát és szárnyasokkal történt küzdelmeit ismerhetitek meg.

Negyven évvel ezelőtt is szinte elképzelhetetlen volt falun, hogy ne tartsanak tyúkokat, disznót, tehenet. A háztáji állattartás azóta jelentősen visszaszorult. Te miért kezdtél el mégis tyúkokat tartani?

K.: Mindig is szerettem nézni a tyúkokat nagymamámnál Nagykiniszen, így amikor Egerben saját telkem lett, eldöntöttem, be is szerzek néhányat. Egy hirdetésben találtam rá 13 évvel ezelőtt a Hint Horozokra, egy kakast és hat jércét szereztem be. Nagyon megtetszett a ragadozómadárszerű kinézete, s úgy gondoltam, hogy az ilyen hevesebb vérmérsékletű fajta jobban tud védekezni a ragadozók ellen, s a kakas is jobban óvja majd a tyúkjait. Ez így is történt. Volt jó pár olyan eset, hogy a kakas egy rókatámadás idején hátramaradt, amíg a tyúkok elmenekültek, s ő csak utána vette fel a nyúlcipőt.

A hint horoz a nagy kedvenced, de más fajtákkal is próbálkoztál, sőt, más baromfikkal is…

K.: Igen, a következő évben szereztem egy Brahma kakast és öt jércét. Bennük is megtalálható ez a harcos vérvonal, mint a Hint Horozoknál, konkrétan a malájt keverték bele, hogy nagyobb testű legyen, s itt is megjelenik a ragadozómadárszerű csőr és fejszerkezet. Szimpatikus volt, hogy – miután az egyik tyúkot elvitte a róka – a kakas pártfogásába vette a kiscsibéket, melengette, vezetgette őket. Szóval addig nem is volt velük semmi gond, amíg a szomszéd kutyája le nem rendezte őket. Mivel csak a Brahmák jártak így, ez egyfajta jel volt, hiszen a többiek el tudtak menekülni, életrevalóbbak voltak.

Maradtak tehát a hintek, viszont ekkor el kellett mennem a téli szezonra dolgozni. A szomszédra bíztam a tyúkokat, s mire visszajöttem, már csak egy fajtatiszta, fehér Hint maradt. Kaptam mellé egy barna tojótyúkot, hogy ne legyen egyedül, illetve vettem még hozzá egy iromba – vagy ahogy jobban ismerik, kendermagos – magyar tyúkot, valamint hint tyúkokat. Illetve az ónodi vásárban láttam egy Hamburgi pettyes jércét, ami nagyon megtetszett – vérvonala a mostani állományban is fellelhető.

Őt nagyon szerettem, küllemre is tetszetős, emellett egy nagyon régi fajta, amit állítólag a tojástermelésre tenyésztettek ki. Sajnos elpusztult, s azóta nem találtam a környékünkön. De így van ez a Yokohamával is, ami nagyon ritka Magyarországon. A fajtatiszta Yokohamám tavaly pusztult el, a Yokohama-Hint keverék pedig az idei telet nem élte túl, vélhetően elkapta a Marek-betegséget.

Mi ez a Marek-betegség?

K.: Egy vírusos megbetegedés, ami idei bénulást okoz. Általában féloldalas, hasonlít az agyvérzésre, csak itt az idegpályák halnak el. Görcsös összehúzódások, szárnylógatás, bénulás – ezek a jelei, s nem ritka, hogy a tyúk egyik szemére meg is vakul. Jelenleg is van több tyúkom is, mely hordozza a betegséget, többek között az egyik Jersey óriás is. Ez egy olyan betegség, mely minden állományban, folyamatosan ott van. Kivéve persze, ha oltják őket egyhetes koruktól, de én semmiképpen nem szeretném gyógyszerezni a baromfikat. A Marek-betegség emberre egyáltalán nem veszélyes, s az én célom inkább egy olyan ellenálló állomány kitenyésztése, mely nem fogékony erre a betegségre.

Visszatérve a baromfikra, mikkel próbálkoztál még?

K.: Épp február elején szereztünk két gyöngyit, de korábban is tartottam gyöngytyúkokat. Nagyon jól tojtak, a keltetés is sikeres volt, az egyik évben két fészekalj is összejött összesen 20 gyöngypipével. Kezdetben nagyon barátságosak voltak, a kezemből ettek, de felnőve már klikkesedtek, s nem számított nekik a kerítés, mentek mindenfelé. Ennek a szomszédok nem nagyon örültek, mert állítólag szétkaparták a veteményest, meg hát rikácsolnak. Bár természetesen csak okkal, ha veszélyt éreznek. Éppen ezért szeretik a baromfiudvarban, mert hamarabb észreveszik a ragadozót és riasztanak. A kutyák is megértik, hogy baj van, figyelnek, mozdulnak. És persze a gyöngyi másik előnye, hogy nagyon finom, a fácánhoz hasonló, vadas íze van. Sajnos én csak egyszer tudtam gyöngyilevest enni, mert aztán csavargásba kezdtek, s már csak azt vettem észre, hogy napról napra kevesebb van. Hogy két- vagy négylábúak tizedelték-e őket, azt már sosem tudjuk meg.

Emellett volt néhány nagyon szép, bronz pulykám, azokkal sem volt semmi gond, de nem éreztem, hogy különösebben szükségem lenne rájuk, ráadásul nehéz őket felpucolni is.

K.: Tartottam libákat is, amik szintén szépen gyarapodtak – ellentétben a gyümölcsfákkal és –bokrokkal, amelyeket lezabáltak. Mivel növényevők, erős csőreikkel mindenre rámentek, a fiatal gyümölcsfák törzseit is megrágták. Ugyanakkor nagyon jól őrizték a területet, különösen, ha kislibák is voltak. Később az egész állományt eladtam egy bátri ismerősömnek, aki mesélte, hogy az ablakból nézte végig, hogy jött a róka, a libacsapat tagjai pedig széttárva szárnyukat sziszegtek. A róka nem is próbálkozott – ment inkább a tyúkok felé.

Voltak némakacsáid is, az egyik ráadásul kisebbfajta celeb lett…

K.: Valóban. A némakacsákról (hivatalos nevükön pézsmarécékről) azt kell tudni, hogy nagyon jól repülnek, hatalmas köröket írnak le. Akkoriban egy domboldalon laktam, s valószínűleg tetszett nekik, hogy látják a horizontot, imádtak repülni. Így kötött ki az egyik vadas színű tojó az Eger patakban, a Népkertben (hivatalosan Szmrecsányi Lajos Érsekkert – a szerk.), ott úszkált a tőkés-, mandarin- és egyéb récékkel a melegvízű patakban – hiszen ott folyik bele a strandról jövő termálvíz. Bekerült aztán több cikkbe, többek között a Turista Magazinba és az alábbi videóba is (15. másodperctől): https://youtu.be/snzDWG9oGp0

A némakacsáknak azonban azon túl, hogy gyakorlatilag elrepültek, van még egy másik hátrányuk is: összepiszkolnak minden vizet, amit találnak. Ezért kell nekik egy patak vagy olyan vízfelület, ahol kiélhetik ezen szenvedélyüket, esetleg a tyúkoktól külön udvarban tartani őket…

És volt egy rövid kalandod a fürjekkel is.

K.: Valóban rövid kaland volt, ugyanis azt hittem, a fürjek olyanok, mint a tyúkok, csak kicsiben: szabadon ellesznek a baromfiudvarban. Nos, gyakorlatilag, amint kinyitottam a ketrecüket, meg is szűntem fürjtartónak lenni. Pedig nagyon szép, vadas színük volt…

Visszatérve a tyúkokra, jelenleg is tartasz kopasznyakúakat.

K.: Mindig is szerettem volna kopasznyakúakat. Vannak génbankok, ahol őrzik az őshonos magyar fajtákat, de már nem a parlagi típusúakat, hanem a nemesített magyar tyúkokat. Ezekbe azonban belekevertek több nyugati fajtát is, aminek az lett az eredménye, hogy nagyobb ugyan a test, de sokkal penyébb, gyengébb lett az állat. Számos olyan jó tulajdonságot elveszítettek, melyek a parlagiak sajátosságai voltak: az ellenálló-képességet, a táplálékkeresési képességüket. Úgy érzem, elég nagy baj, hogy ezeket őrizzük meg az utókornak az erős parlagi fajták helyett, melyeket, ha kiraknak az udvarra, a takarmány nagy részét összecsipegetik, ezáltal kevesebb a takarmányigényük, olcsóbb a fenntartásuk. Igaz, hogy kisebb a testük és kevesebbet tojnak, de összességében még így is gazdaságosabbak, mint a nemesített magyar tyúkok.

Utóbbiakba több fajtát is belekevertek, így színük is változott. A kendermagosba például beleraktak Amrockokat, így már inkább sávozottak, mint kendermagosak. Pedig a szín a régi fajtáknál nagyon lényeges szempont volt a ragadozómadarak elleni védekezés szempontjából, nagyon jó volt a mimikrijük: egy kendermagos körvonalait kevésbé látják, mint mondjuk egy fehér tyúkét. Ebből fakad, hogy elsősorban ezek és a – ma már igazi ritkaságnak számító – fogolyszínűek terjedtek el Északkelet-Magyarországon és a Dunántúli-középhelységben. Én szeretném a saját állományomban visszahozni a kendermagos színt, ezért ha találok egy vásárban kendermagos tyúkot, elhozom a színe miatt, már csak azért is, mert itt a környéken rengeteg ragadozómadár van. A kendermagosokat a színük védik, a hinteket erős, zömök testalkatuk, mellyel a ragadozók nem nagyon tudnak mit kezdeni. Sérülést ugyan okozhatnak, de megölni nem tudják a kifejlett példányokat.

Visszatérve a génbankos kopasznyakúakra, az ismerőseim lebeszéltek róluk, hogy gyengék és betegesek, s engem sem győztek meg, amiket láttam. Az ónodi vásáron azonban sikerült néhány olyan kopasznyakút szereznem, amely még mutatja a parlagi formát. A kopasznyakúság (vagy, ahogy Erdélyben mondják, a csupasznyakúság, mivel kopasz csak az lehet, aki elvesztette a haját/tollát) dominánsan öröklődik, tehát az utódok mindenképpen kopasz-/csórényakúak lesznek.

Említetted a hintek erős, zömök testalkatát, valóban nem azok a tipikus tyúkok, melyeket a régi baromfiudvarokon vagy a mesekönyvekben megszokhattunk: azok olyan kerekdedek, tollasak…

K.: A hint horozok nem tűnnek nagynak, de a növendék kakasok felpucolva, kizsigerelve 2-2,5 kiló körül vannak, egy óriásnak mondott Jersey vagy Brahma súlya nem sokkal nyom többet. A Brahma vagy a Jersey gazdasági céllal volt tenyésztve, de mára elveszítették gazdasági jellegüket, és a tenyésztők inkább arra mentek rá, hogy minél szebb legyen a tollazat. Ennek az lett az eredménye, hogy a csoffadt kis testen ott a hatalmas tollruha, amit fenn kell tartani, s vedléskor extra takarmányozást igényelnek, hogy kifejlődjék az új tollazat. A tollváltás ráadásul pont akkor történik, amikor hideg, esős, nyirkos idő van, amire a tyúkok amúgy is érzékenyek. Ezek a tyúkok inkább benti, fedett helyen történő tartásra alkalmasak. A hinteknek ezzel szemben olyan zárt a tollazatuk, annyira ráfeszül a testükre a tollruha, hogy szinte vízállóak. Persze ettől még nem szeretik az esőt, de a sokkal több csupasz felület ellenére jobban bírják.

Mert a tollazatot nem úgy kell elképzelni, hogy egyenletesen fedi a tyúk testét, hanem tollas és csupasz részek váltják egymást. A hintek egy részénél még a mellcsont is kilátszik, ez azonban nem jelenti azt, hogy kevésbé bírják a hideget. Ezzel arányosan a pehelytollak száma is kevesebb, ami a kopasztást teszi könnyebbé.

A kopasznyakúra is jellemző, hogy sokkal nagyobb a csupasz felület a testén, sokkal kevesebb a szőrképlet (ezek a még a pehelytollaknál is finomabb, szőrszál szerű tollak, melyeket jellemzően leperzselnek), mégsem fázik jobban, nagyon erős, jó génkészlettel rendelkező fajta. Emellett többet és testméretéhez képeset nagyobbat tojik, mint sok más tyúkfajta, s úgy tűnik, e tulajdonságait ugyanúgy örökíti, mint a kopasznyakúságot.

A Hint Horozok miért nem terjedtek el?

K.: Van pár fanatikus, aki ügyel rá, hogy ne vesszen ki ez a harcias vérvonal, de valóban kevesen vagyunk, főleg Magyarországon (szemben például a törökökkel, németekkel). A magyar parasztokra mindig is jellemző volt, hogy nagyon nehezen váltanak. Bármiféle technikai újítás jött, a magyarok mindig a legvégsőkig kitartottak ahhoz, amit szüleiktől tanultak, láttak.

Próbálom én is népszerűsíteni, de mivel manapság egyre kevesebben tartanak faluhelyen is tyúkokat, ráadásul, akik tartanak is, az olcsókat keresik, nagyon nehéz. 600 forintért lehet venni letojt tojótyúkokat, s örülnek az emberek, hogy olcsón jutottak baromfihoz, s még a letojt tojótyúk is viszonylat sokat tojik. Ezek azonban annyira ostobák, hogy gyakorlatilag meg kell tanítani nekik, hogy a szemestakarmányt vegyék fel a földről. Nem igazán tudnak kapirgálni sem, az életciklusuk is sokkal rövidebb.

Erről is érdemes egyébként szót ejteni, hogy a régi fajták, a parlagi tyúkok vagy a Hint Horozok is nagyon hosszú életűek, gond nélkül élnek akár tíz évig is, s a tojástermelés csúcsát sem egyévesen érik el, hanem két-három éves korukban. S bár a csúcsidőszak után náluk is visszaesik a tojástermelés, az öreg tyúkok is tojnak, ráadásul az élettapasztalatukból fakadóan megbízható kotlósok és csibenevelők. Koruknál fogva átveszik a vezető szerepet a tyúkok közti hierarchikus rendszerben, és éppen ezért nagyon jól védelmezik a csibéket, elsőbbséget biztosítanak nekik a tápláléknál, jobb falatoknál.

Egyszer kísérletképpen némakacsával keltettem ki csibéket, s azt vettem észre, hogy az egyhetes kiscsibe nem kapirgál. Bár ösztöneikben van a kapirgálás, úgy tűnik, az anyjuktól is látniuk kell.

Tartasz keverékeket is, miért?

K.: A hint hibrideknek kicsivel jobb a növekedésük, hamarabb válnak ivaréretté, tehát hamarabb lesz nagyobb a húskihozatal, illetve jobban is tojnak. Persze azt sem szabad elfelejteni, hogy minél többet tojik egy tyúk éves viszonylatban, annál inkább csökken az élettartama – ahogy ez az emlősök esetében is így van attól függően, mennyit fialnak. Persze ez a mai világban nem érdekel senkit, mert a tojástermelésre szánt tyúkokat egy éves korukig tartják, a húsuk miatt nevelt tyúkokat még addig sem, ivarérett koruk előtt levágják. Ezért van az, hogy amit a boltban kapni, az nem tyúk, nem kakas, hanem csirke, csak akkora a súlyuk, mint a tyúknak. Emiatt gyorsan is megfőnek, csak éppen a húsuk messze nem az igazi (nem szeretnék olyan szót használni rá, ami jobban leírja azt a minőséget).

A tojástermelésre szánt tyúkokkal is az a gond, hogy tojótáppal folyamatossá tehető az ellátás, ez azonban visszaüt a tyúk egészsége szempontjából. Egerben volt egy öregember, megvette ezeket a letojt tojótyúkokat, adta a tojótápot nekik, és örült, hogy minden nap van egy tojást. Végül egy évet sem éltek meg, s minden előjel nélkül elpusztultak.

Tehát a hint hibrideknek ugyanúgy vannak előnyeik és hátrányaik, én viszont mindenképpen szeretném megtartani fajtatiszta tenyészetben a hinteket, hogy mindenképpen legyen mindig fajtatiszta Hint Horoz.

Jelenleg külön tartasz egy Hint-Thai keveréket egy búzaszínű hint tyúkkal. Velük mi a terved?

K.: A harcos tyúkok, miként a szintén ashil típusú thai is, igen hasonlóak, ezért szokták vérfrissítésként más fajtákba is berakni, ami véleményem szerint – s ezt mások is osztják – belefér a fajtatiszta tenyésztésbe. (Persze vannak egészen más harcosok is, például a maláj, melynek tengelye vízszintes, míg mondjuk a hinteké közelít a függőlegeshez.)

Ha már harcosok, hogyan kell elképzelni a hinteknél a harcot?

K.: A kakasviadal tilos, de természetesen a tyúkok igen kemény hierarchiában élnek, s ez harcokkal alakul ki. (?) Tenyésztés szempontjából fontos, hogy ez a harcias jegy fennmaradjon a hinteknél. Ettől függetlenül persze közbeavatkozom, amikor komolyabb sérülésnek látom az esélyét, mert hogy a hint kakasok képesek a végletekig menni a harccal, nem tudják abbahagyni. A tyúkokat ezzel szemben hagyni szoktam, mert bár ők is nagyon harciasak, ha kialakul a rangsor, nincs több balhé, ráadásul, ha már nem bírják tovább, az egyik mindig elmenekül a helyszínről, s onnantól kezdve béke van a baromfiudvarban.