E kiskakas története számomra nagyon fontos, mert ő volt a valaha volt kedvenc, így engedjétek meg, hogy meséljek róla. Szóval én 1 évig tartottam tyúkokat (utána fürjeket, de ez egy másik történet), és egy elég kései kelésből bújt elő Keresztcsőrű. Úgy volt, hogy a kotlós stikában fészkelt az orgonabokroknál, s már csak akkor vettük észre, […]
K.-val készült egy interjú, hogy lássátok, hogy kezdődött ez az egész, viszont jómagam (R.) is tartottam egy ideig tyúkokat – később aztán praktikus okokból (illetve mert felzabálták az összes kövirózsámat) átkerültek K.-hoz.
Mióta egyik napról a másikra az érdeklődés középpontjába került a HENFLIX, sokan kérdezitek, honnan jött az ötlet.
Az alábbi interjúval a HENFLIX baromfiudvarának tulajdonosát és szárnyasokkal történt küzdelmeit ismerhetitek meg.
Úgy döntöttünk, kicsit kikapcsolódunk, meg esetleg szerzünk az állományba még ezt-azt, így elmentünk a(z ónodi) vásárba félpénzzel, tyúkot vettünk a vásárba ezresekkel.