K.-val készült egy interjú, hogy lássátok, hogy kezdődött ez az egész, viszont jómagam (R.) is tartottam egy ideig tyúkokat – később aztán praktikus okokból (illetve mert felzabálták az összes kövirózsámat) átkerültek K.-hoz.

Mint talán már tudjátok, K. 13 éve tart kakasokat, s bár régóta foglalkoztatott a gondolat, hogy tartsak, végül úgy jött el ennek az ideje, hogy K. Bátorba költözött, s felajánlotta, hogy az állományából kapok néhányat.

Egy péntek élelőtt 10-kor megérkezett a kakas és az első tyúk. Miután a gyönyörűen, mértani pontossággal kialakított tyúkólnál, a hozzá tartozó erdős, dimbes-dombos elkerített részen elhelyeztük őket, végre felsóhajthattam: teljesült a vágyam. Addig bezártuk a házba Krampuszt, a pumit, de aztán persze meg kellett kezdeni az ismerkedést. Ő azonban nem várta meg udvariasan, hogy bemutatom őket egymásnak, ahogy illik, hanem őrült módon szaladt a vadhálóhoz, s bár nem ugatott, vicsorgott vagy ugrott neki, a tyúk és a kakas azonnal kisebb szívrohamot kapott, a tyúk kínjában kirepült, majd átmenekült a szomszédba. Ekkor a szomszédasszonnyal közös bújócskázásba kezdtünk a tyúkkal, amire végül az orgonabokor árnyékában leltünk rá, s szárnytollacskáit megnyirbálva visszavittünk ura mellé. Ekkor újabb sóhaj: hogy fog ez nekem menni?

Szomszédasszony kitalálta, hogy áthozza az ő egyik tyúkocskáját (ő egyébként Arabella, most már ugye K.-nál lakik – mármint a tyúk, nem a szomszédasszony, óvatosabban kellene nevet adnunk a pipiknek), mert az majd lenyugtatja e két csirkefogót. Így is történt, s az új tyúkkal treníroztuk Krampuszt is, aki korábban már hozott haza tyúkot, bár legalább nem ette meg, csak játszott vele, így végül épségben – bár kissé megőszülten – haza lett szállítva.

A trenírozás egyébként egész nap zajlott, a kutyasuli tanárának tanácsát megfogadva erős morgó hanggal, ami a szomszédasszony szerint a szarvasbőgés közepette nem is volt olyan feltűnő, én viszont másnap már alig tudtam beszélni. Na szóval a kettes számú tyúkot is betettük a többihez, aki pár perccel később szintén kiszökött, s indult vissza eredeti kis otthonába, de a kerítés előtt sikerült megcsípni. Ekkor jutott eszembe, hogy korábban ő már átszökött – hozzám. Szóval a szomszéd fűje – na mindegy, hozzáláttunk a kerítés feljavításához. Sötétedéskor némi kergetőzés után sikerült a helyükre paterolni őket – kissé stresszesnek minősítettem az első napot…

Szombaton éppen a kert hátsó részén fekvő erdőség ligetesítését végeztük, amikor is megérkezett a 3. tyúk. Rutinosan a szárnytollak visszavágásával kezdtük a beszoktatást (K. nem vágja vissza, de nekem kisebb a kert, és mások a körülmények is, így kellett). Komolyabb gond nem volt, csupán annyi tűnt fel, hogy Hármaska valóban tyúkeszű: a többiek nagyon szépen bementek sötétedéskor a helyükre, őt viszont hajkurászni kellett úgy 10 percen át.

Vasárnap kora reggel el kellett mennem otthonról (kemenceépítés), közben hozták a 4. tyúkot, mely így a szomszédasszonyomnál lelt átmeneti otthonra. Délután 4-kor hazaugrottam, s a következő kép fogadott: a kapuban fekete tollak, Krampusz pedig nem ül vigyázban a lépcsőnél. Gyanús lett a dolog, futok egyből hátra a tyúkokhoz, látom ám, hogy a kakas hiányzik. Némi keresgélés után kiderült, hogy becsukódott a tyúkól ajtaja, s ott bent csücsült.

Oké, de akkor kit evett meg Krampusz? S hova tűnt? Nos hát igen, a ligetesítés miatt bizonyára újra felfedezte a fenti kerítés alacsonyságát, s lelépett… Kerestem, kutattam, kiabáltam, füttyügtem, semmi. Egyszer csak észrevettem, hogy az egyik hátsó helyiség ajtaja becsukódott, Krampusz meg az ajtó mögött ült vigyázban – és kussban, ami rá mondjuk egyáltalán nem jellemző, csak azon esetekben, ha épp keresem. No, oké, kutya megvan, kakas megvan, tyúkok megvannak, irány el otthonról.

Sötétedés után hazaérve persze hiányzott az egyik tyúk – Hármaska. Naná, hogy megint ő. Szomszédasszony értesítve, együtt kerestük zseblámpával, sehol. Akkor ő átment keresni a saját kertjében, én az enyémben, kínomban 4-szer megszámoltam az ólban lévő hármat, hátha négy lesz belőle, de nem. Hát egyszer csak megláttam, hogy felettem csücsül a fenyőfán. Szomszédasszony átszaladt, végül lecsaptuk szerencsétlent az ágról, majd betettük a többihez, a nyugi (és biztonság) kedvéért.

Hétfőn végre előkerült az első tojás – ha Hármaskától, akkor nem ütöttök szét előző este annyira a popóját, hogy eltörjön! (Nyugi, nyilván kíméletesen pateroltuk le…) Végre valami örömhír, mikor kiderült, hogy mégis eltűnt az egyik tyúk: ami szomszédasszonynál lett átmenetileg elszállásolva előző reggel, valószínűleg 10 perccel később már lelépett, de ez csak most derült ki. Krampuszt bezártuk, s már rutinosan indulunk neki a keresésnek. Én éppen a fenti kökényes-fenyvest kutattam, mikor a szomszédasszony délkeleti irányból káricáló hangot hallott. No, rohanás két irányból, a 4-es számú tyúk, melyet még nem is láttam, ott bóklászott az udvaromon. Oké, akkor tőle voltak a fekete tollak. S Krampusz valószínűleg vele záródott be a hátsó helyiségbe. S Krampusz nem nyírta ki! Némi kergetőzés után beszorítottuk a garázsba, immáron rutinos mozdulattal elkaptam, majd mehetett ő is a többiekhez.

Hát így kezdődött az én baromfitartásom… 1 tojásért azért még kicsit nagy volt a felhajtás, amivel a baromfitartás jár…