E kiskakas története számomra nagyon fontos, mert ő volt a valaha volt kedvenc, így engedjétek meg, hogy meséljek róla.

Szóval én 1 évig tartottam tyúkokat (utána fürjeket, de ez egy másik történet), és egy elég kései kelésből bújt elő Keresztcsőrű. Úgy volt, hogy a kotlós stikában fészkelt az orgonabokroknál, s már csak akkor vettük észre, amikor vagy két hete melengette a tojásokat. Mivel már hideg volt (s Bátor alapból hidegzug, sajnos nem is találtunk olyan widgetet, ami a tényleges hőmérsékletet mutatná, általában a mutatott -5℃ a mérvadó, szerintünk sanszos, hogy mi vagyunk a 2. Zabar 🙂 ), nem volt a legszerencsésebb, hogy ilyenkor keljenek ki, de szerencsére igazán strapabíróak ezek a hintek…

Na szóval kibújtak a kispipik, s amikor már kamaszodni kezdtek, kezdődtek a balhék is a kiskakasoknál. Előbb csak egymást csipkedték, nem volt vészes, csak aztán Keresztcsőrű (akkor még nem érdemelte ki ezt a nevet) úgy döntött, nem bajlódik a tesóival, s nekiesett a nálánál nagyjából 4-5-ször nagyobb idősebb kakasoknak. Ők persze hamar leteremtették, mert a nagy elánhoz sokkal kisebb erő társult. És így tört el az állkapcsa először. Aztán másodszor. Végül harmadszor.

Ez azt eredményezte, hogy Keresztcsőrűt külön kellett etetni, mivel a többiek felcsipkedtek körülötte mindent, mire szerencsétlenkém felvett 3 szem kukoricát. Ebből fakadóan eléggé ragaszkodó lett, nagyjából úgy nézett ki, hogy a bal sarkamban Krampusz, a jobb sarkamban Keresztcsőrű battyogott folyamatosan.

Annyira nyugis és barátságos volt, hogy az is előfordult, hogy én flexeltem (házfelújítás), ő meg ott ült a munkapadon fél méterre a flextől, s nem félt.

Így aztán, amikor egyszer két barátnőm meglátogatott, és féltek a kakasoktól, ő volt az, akit hirtelen felkaptam (mert ugye ott volt a sarkamban), hogy megmutassam, semmi okuk félni. Csak ugye azt felejtettem el, hogy Keresztcsőrűt én ugyan nagyon szeretem, de ezzel a Rocky Balboa fejjel azért elég rémisztő…

Amikor aztán úgy döntöttünk, hogy K.-hoz költöznek a tyúkok, akkor felmerült, hogy mi legyen Keresztcsőrűvel. Ő ugyanis közölte, nem fogja kézből etetni… Ez egy nagyon nehéz kérdés, szeretsz egy állatot, de igazából teljesen alkalmatlan az életre, csak bajt hoz magára és mégiscsak egy haszonállatról beszélünk, nem egy kiscicáról.

Végül abban maradtunk, hogy ő is átkerül, én vállalom, hogy ott is etetem. Na, ez kb. egy napig tartott, aztán Keresztcsőrű úgy döntött, itt is megmutatja, ki az úr bokszzsák a háznál. Hát így történt, hogy beadtam a derekam, s megkértem K.-t, vágja le egyedül, mert nekem nagyon nehéz lett volna ott lennem.

Sajnálom, hogy őt már nem láthatjátok, de legalább így egy kis emléket szentelünk neki…

(A történetet azért is meséltem el, mert Viki barátnőm és kislánya, Enikő külön megkért rá, így nekik is küldöm szeretettel.)